Hu En

Itt és most

Rumbach Zsinagóga, 1074 Budapest, Rumbach Sebestyén utca 11-13.
2014. október 13. - 2014. november 28.
Megnyitó:2014. október 13.

Az éppen 10 éve, 2004-ben megalakult civil szervezet, az ÓVÁS! Egyesület töretlen kitartással foglalkozik a Régi Pesti Zsidónegyed értékeinek bemutatásával és védelmével: szóban, írásban, fotózással, filmek és kiadványok készítésével, konferenciák és kiállítások rendezésével.

A képek nagy része 2013-ban a VII. kerületi önkormányzat felkérésére “Ami látható, és ami láthatatlan” című, az Erzsébetváros zsidó örökségéről szóló, az ÓVÁS! által összeállított kötethez készült. Utómunka: Romvári János grafikus, válogatás: Cserba Júlia művészeti író, a párizsi kiállítás kurátora.

A 2014. februárban a Párizsi Magyar Intézetben is bemutatott fotókiállítás 2014. október 13. és november 6. között tekinthető meg.

Jávor István (1948)

1972-86 között a Filmgyár standfotósaként dolgozott olyan operatőrök mellett, mint Koltai Lajos, Ragályi Elemér, Kardos Sándor. Dokumentálta a demokratikus ellenzék tevékenységét, szociofotókat készített a Kádár-rendszer kárvallottjairól, a határon túli magyar kisebbségek helyzetéről. A 80-as évektől a Balázs Béla Stúdióban készített dokumentumfilmeket, majd barátai segítségével 1987-ben létrehozta az első független videofolyóiratot, a Fekete Dobozt. Itt munkatársaival dokumentálta a rendszerváltás legfontosabb eseményeit. 1996-2000-ig az Associated Press Közép-Európa-i tudósítójaként dolgozott.1996 óta a Lauder Iskolában tanít mozgókép- és médiaismeretet. 2004 -ben kezdeményezte az ÓVÁS! Egyesület megszületését, melynek működésében azóta is aktív szerepet vállal.

Martin Fejér (1965)

Magyar-lett család gyermekeként Svédországban és Nyugat-Németországban nevelkedett. Gyermekkori útjai a Ceausescu-idôszak Erdélyébe különösen bensőségessé tették viszonyát a magyar területekhez. 1986-tól 1988-ig közgazdaságtudományt tanult a Münsteri Egyetemen, majd a bielefeldi fôiskola (Fachhochschule Bielefeld) fotódesign szakán folytatta a tanulmányait. A nemzetközi zöld mozgalmak aktív részeseként észrevéve a készülődő politikai változásokat, útrakelt, hogy beutazza az összeomló szovjet blokk államait. Szabadúszó fotóriporterként Berlinbe költözött, 1996-ban Jörg Boström és Jürgen Heinemann tanítványaként diplomázott. 1997-től 2008- ig a berlini ”images.de” fotóügynökség tudósítója, 2008-tól a német-francia új képügynökség, az "EST&OST" egyik alapítója és vezetője. Alapító tagja az ÓVÁS! Egyesületnek.

Támogatók

Médiatámogatók