Hu En

Budapesti Városvédő Egyesület - Budapest Archív

EÖTVÖS10 Kerületi Közösségi és Kulturális Színtér, 1067 Budapest, Eötvös utca 10.
2014. november 3. - 2014. november 29.
Megnyitó:2014. november 3.
A Budapesti Városvédő Egyesület utolsó nagyobb lélegzetvételű munkája a Fővárosi Önkormányzat Városépítési főosztálya felkérésére indult. Feladatunk a helyi értékvédelem alá vont összesen 300 építmény lehető legteljesebb körű dokumentálása volt, az építészeti értékőrző nézőpont szem előtt tartása mellett. Ez azt jelentette, hogy nem csupán egy épület szépségét, de fontos adminisztratív  jellemzőit is rögzíteni kellett. Egy-egy fotósunk akár húsz épületet is bevállalt, az épületek levéltári adatainak feldolgozásával egyetemben. Hasonlóképpen sikerült már a múltban is több budapesti kerület épületeit és védelemre szoruló jellegzetességeit rögzítenünk, és mint kiállítás, sőt könyvek formájában megjelentetni. Ezt a munkát, illetve a feldolgozás mikéntjét mutatja a BVE kollektív kiállítása.

kurátor: Surányi András

megnyitja: Ráday Mihály

Támogatók

Médiatámogatók