‍

‍

Átlényegíteni az anyagot, lendületbe hozni az elemeket, a zene ritmusára rendezni a világ bármely elemét. A magyar származású, Franciaországban élt Lucien Hervé (1910-2007) és fia, Rodolf Hervé (1957-2000) fotográfiái felfejtik a valóság rétegeit, kitágítják az érzékelést, és a felfedezés élményét adják. A tárlat egyikük elmélyülései nyomán született egykori kiállításait idézi és a részletek párbeszédének költőiségébe invitál.

Rodolf Hervé fotója határfeszegetés, a sajátjáé, a valóságé, az Életé. Minden képe felráz, vagy megrázó. Kezében az anyag elveszítette realitását, jellé, költészetté vált. Lucien Hervé a szakrális vagy profán épületekben egyaránt az emberi teremtő szellemet kereste. A fény által átlényegített építészeti elemekben sikerült megragadnia a kifejezésnyelvet, mely évezredek kultúráit köti össze. Fotóik hol csendjükkel, hol egy kiáltással rendítenek meg. Egy család, két nyelv, végtelen számú variáció. Hol kezdődik és hol ér véget a valóság?