‍

‍

Gábor Enikő Introverziók című sorozata sajátos helyzetet teremt a fényképezés kelléktárának értelmezésében. Az eljárás során az alkotó a meghajlított fotópapírt világítja le, így a fényérzékeny papír egyszerre rögzít, és képezi a rögzítés tárgyát. E végső egyszerűsítés által voltaképpen az absztrakció tovább alig redukálható állapota jön létre. A képzőművészet oly sokszor apellált már a látás problémájára, de itt az önmagát látó szem paradoxona áll elő, ami sokkal inkább az öntudat kérdésköréhez vezet, mint a látáséhoz. A képi absztrakció titokzatos világa így az önmagunkra való visszahajláshoz, a belső világunkhoz való hozzáféréshez, az önértés folyamataihoz válik hasonlatossá. A térbeli forma kezdetben csak egy váz, tónusok nélkül. Az árnyalatok a belőle kihajtogatható képpel együtt keletkeznek, azt mondhatnánk, a belső kép tónusozza a külsőt. A síkbeli és térbeli kép megfeleltetése logikus, ezért könnyűnek tűnik, ám a hajlítások rafinált kanyarulatai majd olyan bonyolulttá teszik, mint mi magunk a belső mozgatóink felfejtését.

Csanádi-Bognár Szilvia